Kire hasonlít ez a kölök, mondd?!

Majd írok...  

A törzsfejlődésben a bölcsődénél magasabb fokra jutott élőlényeknek egy természetes (biológiai) anyjuk és ugyancsak egy apjuk van. Szintén biológiai. Ugyan a rómaiak bölcsessége szerint csak az anya biztos, de az is biztos, hogy apa is van (volt). Emiatt kromoszómáiból és az azon elhelyezkedő génekből is kettő van, és ezek evolúciós erőssége szabja meg, melyik érvényesül az utódban: vagy az egyik, vagy a másik, vagy a kettő együttesen, átmeneti formában.

A tudományt már rengeteg esetben vitte jelentősen előre a léha életmód. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden léha, lusta ember örökre beírja nevét az emberiség emlékezetébe. A most folyó televíziós showműsorok szereplőire már most tovább emlékeztünk, mint érdemesek lennének rá.

Emlékezzünk Newtonra, aki egy almafa alatt szunyókált, és egy alma esett a fejére. Túl lusta volt, hogy felszedelőzködjön, tovább pihenve morfondírozott az eseten, és rájött a gravitációra, hogy a nagyobb tárgy (a Föld, mint bolygó) magához vonzza a kisebb almát. Így született meg a tömegvonzás.

Vagy ott van Darwin esete. Elvitték egy kereskedelmi hajóútra, ahol semmi dolga nem akadván rettenetesen unatkozott. Ezért minden kikötés alkalmával sétálgatott, nézelődött. A felhők ott is olyanok voltak, mint Angliában. A madarak viszont sokszor kisebb-nagyobb különbségeket mutattak az addig ismert fajtársaiktól. És a méhek is. Az alapos szemlélődés arra a felismerésre vezette, hogy ezek az eltérések egy közös kiinduló pontból alakultak ki az idők folyamán. Az apró változások a szülők és utódaik között öröklődtek, tovább módosultak, és hosszú idő múlva akár lényeges eltérést eredményeztek. Idő pedig volt. Darwinnak is, a Természetnek meg aztán rengeteg.

Emeljünk ki két fontos darwini megállapítást. Az egyik, hogy a természetben nincs ugrás. Ebben ugyan nincs teljesen igaza, de az tény, hogy folyamatosan alakultak ki a fajok, alakultak át egymásba. Nem válik egyetlen pattintásra emberré a por, vagy egy oldalbordából életünk kiegészítője. A másik a létért, a túlélésért folytatott küzdelem: a párhuzamosan, ugyanazon térben élő egyedek közül az fog nagyobb számban szaporodni, ezzel hosszú idő alatt túlélni, megmaradni, amelyik életrevalóbb, versenyképesebb a többinél. Ez a kettő mozgatja az evolúciót.

Az evolúciót, aminek valahol az elején az ős-baktériumok álltak. Belőlük lettünk mi, meg a valóságshowk és műveletlenségi vetélkedők szereplői. Idő kellett hozzá. De a Természet ráér, ugye. A baktériumok, máig a legegyszerűbb élőlényeknek számítanak. Nincsenek kromoszóma-párok, amik amellett, hogy az anyai-apai gének párhuzamossága biztosítja, hogy ne legyünk egyformák (hiszen az ellentétek vonzzák egymást, a változatosság meg gyönyörködtet, és még sok szamárságot összehordtak a világ bölcsei), de gondoskodik a stabilitásról is, hogy ne történjenek nagyon gyors, kiszámíthatatlan következményű változások egy-egy fajban. Az ember évmilliók alatt fejlődött olyanná, amilyen manapság, és vannak állatok, amik a kövületek tanúsága szerint szinte változatlan formában élnek ma is.

Az örökítőanyagunk, valamennyi élőlényé, a DNS. Erről tudjuk, hogy kettős spirál alakú, azaz két nukleinsav-szál, a telefonzsinórhoz hasonlóan csavarodva fut egymással szemben, és a zsinórt alkotó négy szerves bázis-molekula sorrendje szab meg mindent, ami egy celeb és egy ember formájában testesül meg. A két szálban a bázisok sorrendje ugyanaz, csak egymás fordítottja. Az egyikben A-tól Z-ig, a vele szemben futóban pedig Z-től A-ig megy, a szemben levő bázisok szorosan kapcsolódnak egymáshoz, a felhúzott cipzárhoz hasonlóan. Ez szintén egy stabilitást eredményez, egyszerre kellene mindkét szálban ugyanannak az értelmes változásnak bekövetkeznie, hogy az esetleg öröklődjön. Ennek a valószínűsége igen kicsi. De az esélye megvan, és az idő, ugye...?

A másik tényező az evolúcióban az idő. A baktérium gyorsan él. Gyorsabban, mint a cickány. Egy baktérium, például az egyik legjobban ismert, a bélcsatornánkban normálisan velünk együtt lakó Escherichia coli kedvező életfeltételek mellett 20 percenként osztódik, azaz a generációi 20 percenként követik egymást. Ez azt jelenti, hogy 24 óra alatt 72 generáció váltotta egymást. Ha az egyszerűség kedvéért az ember generációs idejét 20 évnek tekintjük, ami idő alatt utóda születik, akkor ez a 72 nemzedék 1540 évnek felel meg. 1545 évvel ezelőtt, 476-ban bukott el a Nyugatrómai Birodalom. Őseink még az őshazában lehettek, nincs nyomuk a történetírásban.

Egy baktérium egyetlen nap alatt közel annyi időt perget le, mint a Krisztus utáni emberi történelem. Tízezer nemzedékkel ezelőtt, 200 ezer éve jelent meg a neandervölgyi ősember. Ugyanennyi generáció megjelenésére a coli baktériumnak pusztán 138 nap, kevesebb mint 5 hónap elegendő! Látjuk, mekkorát változott a Homo sapiens a Neandervölgytől mostanáig.

Ez a változékonyság a mi időnkkel mérve sokkal viharosabb a baktériumok életében. Ha nem is mindennapos, de igen viharos gyorsasággal jelenhet meg egy új, a szülőkétől eltérő tulajdonság az utódban. Mondjuk, ha a szülő fehér pigmentet termel, az utód meg sötétet. Ebből mégsem származik probléma, hiszen az új poronty osztódással született, és közben az anya megszűnt létezni. Vagyis tovább él az ikergyermekeiben. Féltékenységre esetlegesen hajló apa pedig nem volt. Nem úgy, mint a macskáknál, ahol több is, gyorsan egymás után. De az megint egy másik evolúciós történet...

Merőben más a vírus, ami a legkisebb a mikróbák közül. És nem élőlény. Mit is tud egy élőlény? Gondoljunk bármelyikre. Kutya vagy nyúl, mindegy. Életjelenségeket mutat. Születik és meghal. Táplálkozik. Anyagcserét folytat (igen intenzíven!). Mozog (azt is intenzíven. Na jó, a növény nem annyira). Növekszik. Szaporodik (ajaj, de mennyire!).

És a vírus? Az nem. Egyiket sem. Egy nagyon kisszámú molekula halmaza, ami viszonylag állandó mértékben összekapcsolódva várja, hogy történjen valami. Mint a Nyolcadik utas a halál űrtojásai az idegen bolygón. A vírusnak a szervezeten kívüli formája kikristályosodott formában vár. Amíg egy megfelelő gazdaszervezet (egy ember, állat, növény, baktérium) le nem nyeli, be nem lélegzi, vagy egyéb életjelenségeinek gyakorlása során szervezetébe nem bocsájtja), és ott elkezdi azt a pusztítást, aminek lényege a szervezet működésének átállítása arra, hogy saját anyagai helyett az Alient állítsa elő. Aki aztán látványosan kitör belőle és igyekszik egymás után mindenkit elkapni, aki csak a közelébe jut.

A vírusok egy részében nem DNS, hanem RNS az örökítőanyag. Ez egyes szálú nukleinsav, mint egy kardigán lehúzott cipzárja. Hiányzik a másik szál hatása, hogy ne engedje a sorrend megváltozását. Ezért gyakran történnek változások, mutációk az RNS-típusú vírusokban, amitől gyorsan megváltozik valamilyen tulajdonságuk. Pl. a fertőzőképességük, és egyszerre sokkal pusztítóbbá válnak, mint korábban. Vagy az antigén tulajdonságuk, ezért újra és újra meg lehet betegedni tőlük, nem marad életre szóló védettség ellenük gyógyulás után. Vagy ki se alakul az immunválasz, mert a zajló betegség alatt is megváltozik az antigénje, és a szervezet újra és újra új kórokozóként érzékeli, elölről kezdve a védekezést, amíg teljesen ki nem merül.

És hogy melyek az RNS vírusok? Pl. a fenti példák sorrendjében a koronavírus, az influenzavírus, a HIV vírus.

Na, ennyit mára.

Majd írok!

Könyvajánló:

Dr. Barcs István: Sorból ki lóg

E kötet szerzője büszkén vallja, hogy soha nem állt be a kötelező sorokba csak azért, mert ezt várták el tőle, tőlünk.

Dr. Barcs István, mikrobiológus, főiskolai tanár, a Semmelweis Egyetem ETK Epidemiológiai Tanszék ny. vezetője

Az ebben a kötetben összegyűjtött írások, riportok, tudományos művek egy tanszékvezetőként visszavonuló szakember gondolatait fűzik egybe hivatástudatról, az egészségügy felelősségéről, tudományos erkölcsről.