A baci egy vírus. Vagy... hogy?!

Majd írok...      

De azért vagyunk mi, itt, a NaturHarmónia csapata, hogy bővítsük ezt az amúgy is elismerésre érdemes felkészültséget! A vitaminokról viszont beszéljen más, én mikrobiológus vagyok.

A biológia az élet tudománya, és a tantárgy, amit szeretnek egyesek, mások végigunatkoznak. Amikor én jártam általánosba, még élővilág volt a neve, de a nagyzolás korának beköszöntével elegánsabbá vált, ahogy nyílászáró lett az ajtó, vitaminforrás a gyümölcs, menedzser az igazgató, a butaság meg munkaköri követelmény (tudnék példákat hozni).

A mikro pedig aprót, parányit jelent, görögül. Ami tehát szabad szemmel nem érzékelhető. Pedig szép látvány. Buja rengetegben csatangoló fűszoknyás bennszülött bacilányok...

Kik, mik is lakják ezt az univerzumot?

Nézzük először a baktériumokat! Egysejtű élőlények. Abban ez egyetlen sejtben kell véghez vinnie minden olyan folyamatot, amire egy kifejlett ámbrás cetnek egy fregatt méretű test áll rendelkezésére.  Ezért viszonylag kevés dolgot is csinál, csak annyit, ami feltétlenül szükséges ahhoz hogy legyen ő, meg legyenek gyermekei (bocs, utódai). És ezeket is a lehető legegyszerűbb módon valósítsa meg. Az utódokat is. Egyszerűen ketté válik, egyből lesz kettő, aztán azok is... A madarak és a méhek? Azok másképp. Ebből következően nincs anya, és nincs apa. Nincs vita, ki az egyes szülő, és nincs biológiai nem. A baktériumok nemtelenek, nincs nemes és pór. Mindenki egyenlő (-nek hiszi magát, de ez köztük sincs úgy teljesen).

Tehát egy baktérium táplálkozik, anyagcserét végez, azaz ami már feleslegessé vált a testében, azt a környezetbe üríti, ami a környezetnek jó. Vagy rossz. Vagy semmilyen. De a baktériumot ez nem érdekli, nincs semmi tekintettel a világmindenség többi szereplőjére. Indolens egy népség. Vannak emberi vonásai. Amit kibocsájt magából, az lehet hogy neki hasznára van (pl. olyan enzim, ami segít a környezet anyagait számára hasznosíthatóvá tenni), a többivel nem törődik. Lehet olyan, aminek az ember örül (mert mondjuk finom kovászolt kenyeret süt általa), vagy károsítja a többi baktériumot (ennek is örül az ember), vagy tiszta fémet választ ki a tenger vizéből (ennek is), vagy nem vesszük észre semmi hatását (következés képpen hidegen hagy bennünket, mert mi is tudunk indolensek lenni). Vagy beteggé tesz minket, vagy az aranyhörcsögöt, vagy a barackfát. Nem gonoszságból. Csak!

A baktérium teljesen komolyan vette a felszólítást: „szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet. és féljen és rettegjen tőletek a földnek minden állatja az égnek minden madara: minden a mi nyüzsög a földön...”. Mi is komolyan vettük, és félünk és rettegünk tőlük, de erről majd máskor.

Hogy milyen ütemben zajlik ez a sokasodás, az relatív. Ahogy az idő is, Einstein óta mindenképpen. A cickány gyorsan él, ezért folyton eszik, élete hamar lepereg. Néhány percet bír csak ki evés nélkül, különben éhen hal (eszik este hat után is, éjszaka is, szimpatikus állat), míg a kullancs akár évtizedekig csüng egy ágon étlen-szomjan (mint Pom-Pom), várva egy kellemes falatra, hogy elgyalogoljon alatta (érthetetlen aszketizmus).

A velünk leginkább kapcsolatot ápoló baktériumok, pl. a coli-baktérium átlagosan 20 percenként osztódik. De vannak, amik (számunkra) lassú ütemben szaporodnak, két osztódásuk között hónapok – évek telhetnek el. És vannak, amik ha rossz körülmények közé kerülnek, felfüggesztik az élet gyakorlását, spórába rejtik magukat, aztán várnak, amíg kitavaszodik számukra a világ. És van olyan lény is, ami pihen egy bolygón, ezer évekig, míg jön egy űrhajós, óvatlanul belenéz, és paff! – de ez egy másik történetben található. 

A baktériumok

habár kicsik, de létük alapja nem különbözik gyökeresen a mienktől. Ugyanazokat a biokémiai folyamatokat végzi a táplálkozás, anyagcsere, energiatermelés, örökítés, sejtosztódás folyamán. Csak egyszerűbben. Az örökítőanyag a DNS, erről hírvivő, egy messenger (m) RNS (ismerős valahonnan?) viszi a fehérjék gyártási know how-ját az üzembe a riboszómához. Más ezeknek a molekuláknak a formája, mérete, helye a sejtben, azért is, mert sejtmagjuk nincs a baktériumoknak. És egy nagy DNS molekulán van minden, ami nélkül a baktérium nem élhetne, és nincsenek kromoszómái. Az embernek se az a kettő (X és Y) van, ami körül a gondolatai annyit forognak, hanem összesen 23 pár, és ezeken találhatók a tulajdonságokat meghatározó gének. Egyet anyutól, egyet aputól kaptunk, és ennek a genetikai stabilitás biztosítása az értelme. Erről majd beszélünk egy alkalommal. A bacinak viszont mindenből csak egy van, ha azon történik valami módosulás, akkor az eltitkolhatatlan.

Aztán vannak a baktériumnál csak picit (kb. tízszeresen) nagyobb mikroszkópikus gombák. Ezek sejtjei már olyanok, mint a mieink (van sejtmagjuk, abban kromoszómák, szintén apai-anyai eredet szerint két-két példányban), és hasonló úton-módon éldegélnek, mint a baktériumok. De produkálnak az emberre jellemző magatartásformákat. Például a szexuális szaporodás előtt a normálistól teljesen eltérő módon képesek viselkedni.

Vannak olyan állatok, amik mérete szintén a mikroszkópos mérettartományba tartozik, vagy csak fejlődésük egy szakaszában ilyen aprók. Viszont magasabbrendű élőlények, mondjuk az ember testében élve azt akár komolyan károsíthatják, vagy parazita életmódjuk kimerül annyiban, hogy eleszi előlünk a magunk örömére elfogyasztott ételből származó energiaforrást. Aztán a család nézi: annyit eszik ez a gyerek, és mégse hízik. Csak nincs gilisztája? (De, bizony van. Lehet).

És van a legfurább, legkisebb, legravaszabb holmi, a vírus. Ami annyira ravasz, hogy nem is élőlény, de úgy viselkedik, mintha élne. Mintha csak róla írta volna a Quimby a következő sorokat:

„Műanyag gombokon jajgat egy műköröm.

Hiszen te élsz! Én nem csak működöm!”

Na, ennyit mára.

Majd írok!

(István)

Könyvajánló:

Dr. Barcs István: Sorból ki lóg

E kötet szerzője büszkén vallja, hogy soha nem állt be a kötelező sorokba csak azért, mert ezt várták el tőle, tőlünk.

Dr. Barcs István, mikrobiológus, főiskolai tanár, a Semmelweis Egyetem ETK Epidemiológiai Tanszék ny. vezetője

Az ebben a kötetben összegyűjtött írások, riportok, tudományos művek egy tanszékvezetőként visszavonuló szakember gondolatait fűzik egybe hivatástudatról, az egészségügy felelősségéről, tudományos erkölcsről.