TOP termékek

Házhozszállítás

Egészség blog

Szakértőnk, segítőnk: Dr. Barcs István főiskolai tanár, mikrobiológus

István
István
2021.02.20 19:39
Szakértőnk, segítőnk: Dr. Barcs István főiskolai tanár, mikrobiológus

Majd írok!

Majd írok!

Ki vagyok én?

 

Újpesten nevelkedtem, amit annak idején senki se tekintett még a főváros részének. Ha nagyon muszáj volt valami okán, hát mi „bementünk Pestre”.  Egy évben kétszer-háromszor. Nagyobb vásárlás, vagy az Állatkert, ilyesmi. A külváros kiváló iskola volt: a Pamutgyár és a hivatalnok-negyed közötti mezsgye, a három saroknyira levő megyeri úti stadion, aminek a füves edzőpályájára, ha nem volt az első csapatnak edzése, bemehettünk a pöttyös labdánkkal focizni, ahogy a Duclos bányagépgyár pályájára is, vagy a Dózsa jégpálya, ahol együtt koriztak velünk edzés után a bajnok hokicsapat játékosai. Ismertük névről mindegyiküket, és elég hamar olyan sokrétűen választékos szókincset szívtam magamba, amin aztán a hódmezővásárhelyi laktanyaélet már csak tájjellegű hangulati elemekkel bővített.

A pályaválasztás nekem se volt egyszerű döntés. Sofőr legyek, mint az apám, mert autót vezetni olyan jó lehet? Geológus, mint az unokabátyám, aki régészeti feltárásokra is jár, egyszer el is vitt magával? vagy régész, vagy egyenesen történész? Amivel garantáltam volna, hogy a különutas gondolkozásommal vagy a börtönben foglalkoztassanak, és utána örüljek, ha lehetek sofőr.  Jó tanulóként az iskola sok tanulmányi versenyen indított. Megnyertem a kerületi kémia és orosz (!) versenyt, de ezek nemigen érdekeltek. Hetedik után már nem tanultam oroszul, mert elboldogultam vele, ameddig kellett (sőt vagy 15 évvel később egy gyezsurnajával veszekedni is tudtam Moszkvában, és alighanem jókat mondtam, mert megbántódott, és leszállt rólam). Magyarból meg az országos döntőn negyedik lettem, de hivatásnak az se érdekelt volna (ha esetleg újságíró lettem volna, a karrier ugyanazt kínálja, mint a történészi). Az állatokat viszont mindig szerettem, mindig is volt a közelemben ez-az (nagymamámnál tyúkok, macska, nyuszi nekem, nekünk otthon halak, papagáj, fészekből kiesett verébfióka, a többi lakó határtalan örömére az ablakpárkányra szoktatott galambok). Most van két macskám (anya és fia), és a novemberben meghalt puli után már várom, hogy megszülessen Rojtos, a pulikislány, aki a helyére kell lépjen.

Így hát biológus lettem, de azon belül igazából a mikrobiológia, a baktériumok, vírusok, parányok világa érdekelt. És közülük is csak azok, amik az ember egészségével kapcsolatosak lehetnek. Amik betegséget okozhatnak, vagy amik segítenek abban, hogy elkerüljük a betegségeket. Kórházi laborokban dolgoztam, később vezettem is, megtanultam azt a munkát, amivel a sok ártalmatlan baktérium között megtalálhatjuk azt, amelyiktől az a beteg éppen akkor szenved, és amivel segíthetjük az orvosát kigyógyítani őt ebből. Évekig vezettem a SOTE Epidemiológiai Tanszékét, aminek a nevét az újságírók ritkán tudják kimondani, de járványtant jelent. És orvosokat, népegészségügyi ellenőröket, ápolókat, szülésznőket tanítva, valamint az ismeretterjesztésbe bekapcsolódva megtanultam, hogy beszéljek erről úgy, hogy az is megértse, akinek más a foglalkozása, képzettsége, de ugyanaz a kórokozó leselkedik őrá is, mint rám.

Megtanulhattuk, hogy Magyarország a tízmillió labdarúgó-szakértő országa. Meg a tízmillió atomfizikusé, meg a tízmillió virológusé (manapság) és tízmillió járványügyesé. És ez a negyvenmillió ember nem képes most elfogadni, hogy egy fertőzés nemcsak őt betegítheti meg, hanem ha járvány van, rajta keresztül a szüleit, barátait, gyerekeit, a többieket is. Egy járványt, a dominókhoz hasonlóan csak a lánc megszakításával lehet megállítani. Ha hiszel benne, ha nem, akkor se fogsz tudni elmenni bulizni, moziba, konditerembe, étterembe, sörözni, tüntetni, mert a korlátozásokat csak akkor fogják feloldani, ha az ehhez szükséges számú ember (hívő és tagadó együtt) be lesz oltva. Én – egészségügyi dolgozóként – már megkaptam mindkét oltást, és mérhetően kialakult bennem a védettség, de hiába: én miattam nem nyitják ki a gyömrői uszodát, a kedvenc éttermemet vagy sörözőmet, nem áll össze az F.O. System, hogy megtartsák a tavaly novemberi koncertet, amire a jegyem is megvolt.

Nem akarok senkit meggyőzni semmiről. Olyan dolgokról fogok itt beszélni, amiket jó tudni ahhoz, hogy vigyázz az egészségedre, okosan válassz a lehetőségek között, és ha jól csinálom, érteni is fogod, miért mondom azt. De én nem fogom megmondani, mit tegyél! Te döntesz, kiben bízol.

Volt egy régebbi kabaré-jelenet. Ebben egy irodalomtörténész vitázott Petőfi lírájáról egy hidegburkolóval.

 

Majd írok!

Majd írok!

 

 


Könyvajánló:

Dr. Barcs István: Sorból kilóg

Szeretettel ajánljuk a könyvet, megrendeléshez kattints ide vagy a képre. 

Az elmúlt hónapok járványának rideg váratlansága, személyes életünk eddig ki nem próbált eltérített valósága új szavakat, fogalmakat adott számunkra. A pandémia rejtelmes hangzása, a nyájimmunitás iránti akolmeleg vágyódás, a „maradj otthon” kiáltó imperativusza mindannyiunk szókincsének részévé vált. Ilyen a „home office” kifejezés is. Túlmenően a távmunka lehetőségén, ez a jelenség egyben új fogalmi kapcsolatot is teremtett az otthon és a munkahely között.

Hamarosan megjelentek azok az életviteli tanácsok, amelyek jószándéktól vezérelve igyekeztek segíteni a monotónia ellen. Egy kommunikációs szakember, Istók Nikoletta (profession.hu) írja: „... a fény ne a hátunk mögül érkezzen, mert az állandó tükröződés rendkívül zavaró és fárasztó. A legjobb, ha mellettünk, vagy velünk szemben van az ablak, ennek ugyanis térnövelő hatása van...”

Miért is jut ez eszembe Barcs István „Soron kívül” című könyve kapcsán? Egy őszinte narratíva: kivácsiak vagyunk magunkra, mit produkáltunk egyáltalán, mi az, ami az idő (életidő) kapcsán nem a múló kronosz, hanem a feltöltő kairosz szférájának része? Barcs István könyvében tükröződésekkel, többek között a vele készült interjúk kérdései és saját válaszai (azaz ablakai) révén fogalmazza meg, hangosítja ki saját, mintegy negyvenéves pályája szellemi térnövelő kairoszának elemeit.

Idézett riportjai, nyilatkozatai, narratívái sorában is sok az utólagos értékelésre hajazó kommentár. Például egy Karc FM beszélgetésben (Marosi Antal interjúja) 2017-ben ezt mondja: „Én nem azt vártam, hogy nekem kitüntetéseim legyenek, meg lovagrend, meg Nobel-díj, meg ilyesmi. Soha nem álmodoztam arról, hogy majd átveszek valami hatalmas díjat, és akkor én fedeztem föl a rák ellenszerét vagy bármit, hanem ott, ahol működök és ahol látom azt, hogy valamit én ehhez hozzá tudok tenni, akkor azt én meg akarom csinálni. És nem a »szeretném«, hanem az »akarom«.”

Barcs István és e sorok írójának életpályái szakmai értelemben is, nagyon hasonlítanak egymásra, de őszintén, én igenis vágytam, nem a lovagrendre, sem irrealitása miatt a Nobel-díjra, de a „meg ilyesmire” bizony veszettül. Még a máshol idézett Széchenyi napló is helyesel nekem („Csak ott mennek a dolgok jól, ahol a szabó, a szappanfőző, a cukrász és mindenki más is meg van arról győződve, hogy az ő iparán, az ő üzletén fordul meg az állam sorsa.”)

Azért, hadd fogalmazzunk egyértelműen, Barcs doktor szakmájának, a laboratóriumi mikrobiológiának kiemelkedő szakembere, nevéhez nagyon sok, és a gyakorlatban használt laboratóriumi, mikrobiológiai diagnosztikai eljárás kitalálása, kidolgozása és bevezetése fűződik. Helyenként önkritikaként is hangzó igényessége, a gyakorlati mikrobiológiai szakirodalom korszerűsítése, és a konzultáló mikrobiológia iránti elkötelezettsége imponáló az olvasó számára.

Egy járvány szünetében különös aktualitást kap a két évtizeddel ezelőtti C csoportú meningococcus járvány okán az a feltárt felkészületlenség, amely révén a hazai járványügyi gyakorlatot és oktatást minősíti. Sajnos az elmúlt hónapok pandémiás tapasztalatai miatt ennek időszerűsége világszerte vitathatatlan. Ugyancsak Barcs szemléletének koherenciája válik evidenssé az olvasó előtt, amikor a preventív orvoslás nélkülözhetetlen részének tekinti a mikrobiológiai eredményeket. Egyik legújabb publikációjában a tesztelés vitatott kérdését járja körül és teszi helyre. Egy interjújában (Bódi Zsófia, T-rádió) a kórházi fertőzésekkel kapcsolatos műhiba perekről is karakán és korrekt véleményt ad közre. Az infekciókontroll ebben a válogatásban különösen tükrözi a szerző szakmai elkötelezettségét. A 2019-ben megjelent Egészségesen gyógyulni – A centripetális infekciókontroll című könyvében még tagoltabban juttatja el pályafutása alatt kiérlelt infektológiai szemléletét az olvasóhoz.

Barcs doktor korszerű tudományos intelligenciáját jelzi, hogy meglehetősen korán kezdett el beszélni, írni és tanítani a mikrobiótáról, a bennünk, velünk élő szimbionta mikróbákról. Kiemelten értékelendő az, amit életműve során felhalmozott szakmai tapasztalata alapján a vakcináció fontosságáról ír és közöl. Rendhagyó módon hozza kapcsolatba a BCG oltáson átesettek esetleges ellenállóképességét a koronavírus ellenében. A korunk biológiai „laposföld hívői”, a védőoltásellenesek fokozódó publikus őrületével szemben Barcs István szilárd véleménye mindenképpen elismerést és támogatást érdemel. Szellemes példái és olvasmányos stílusa mellett az igazi, elkötelezett szakember szemléletét, gondolkodását tükröző könyvét örömmel ajánlom az olvasók figyelmébe.

 

Falus András

professzor emeritus

az MTA rendes tagja

 

Érd, 2020. július 2.