Amikor Wilhelm A. Drapal még 1948-ban megalapozta a vállalat sikertörténetét, az olyan kifejezések, mint az egészséges táplálkozás vagy a „bioélelmiszerek”, gyakorlatilag ismeretlenek voltak.
Már nagyon korán felismerte a természet értékes erejét.
Egy természetes erő, amelyet manapság egyre inkább keresnek.
Michael Drapal 1979-ben vette át apjától a céget. A DRAPAL ma egy osztrák családias vállalkozás, 20 alkalmazottal. Termelői tevékenységük mellett számos elismert márka általános osztrák importőre is a drapal cég.
A préslevek nem tartalmaznak semmilyen hozzáadott anyagot (cukrot, vizet, alkoholt, tartósító- színezék anyagot sem). Felbontás után hűtőben tárolva 7-10 napig fogyaszthatók. Kúraszerű alkalmazásuk javasolt. Fogyaszthatók magukban, vagy vízzel, gyümölcslével, teával hígítva.
A kúrák alapelve:
Egy kúra 6 üveg présléből áll, kb. 6 hetes időtartamban.
Mindig csak egy üveget bontson ki! A felbontott üveget hűtőben kell tárolni! Ügyeljen arra, hogy a leveket a megadott sorrendben fogyassza!
Javasolt mennyiség: naponta 3x1 evőkanál préslé magában, vagy alkalmanként akár 1:6 arányban hígítva (1 kanál lé és 6 kanál víz vagy gyümölcslé) étkezés előtt vagy közben.
A gyártó ajánlása alapján a következő módokon kombinálhatja a kúrák során a présleveket:
Salaktalanítás, tisztítás (tavaszi/őszi):
- 2 nyírfa, 2 csalán, 1 gyermekláncfű, 1 lándzsás útifű
Ízületi gyulladásokra - arthritis (köszvény, rheuma):
- 3 nyírfa, 2 csalán, 1 feketeretek
Emésztőrendszerre- emésztést segítő (gyomor, bél, emésztőnedv serkentő):
- 2 fehér üröm, 2 zsázsa (vizitorma), 2 cickafarkkóró
Vesére – Húgyutakra (vízhajtás- vizelet kiválasztás fokozás, vízfelhalmozódás csökkentése):
-2 nyírfa, 2 feketeretek, 2 mezei zsurló
Karcsúsító (fogyasztó):
- 3 csalán, 3 feketeretek
Szépítő (anyagcsere fokozó, tisztító, haj-bőr-köröm erősítő) :
- 2 cickafark, 2 gyermekláncfű, 2 mezei zsurló
Légútakra (légút tisztító):
- 3 lándzsás útifű, 3 mezei zsurló
Szívre, vérnyomásra:
- 2 cickafarkkóró, 2 galagonya, 2 fagyöngy
Vértisztító (tisztítás, vízhajtás):
- 2 csalán, 2 gyermekláncfű, 2 feketeretek
Májra (epe termelés máj működés fokozás):
- 4 articsóka, 2 gyermekláncfű
Fenti felsorolás a gyártó ajánlsa alapján, pusztán hosszantartó népgyógyászati megfigyelések alapján született.
A növényi préslevek nem minősülnek étrendkiegészítőnek, a magyar jogszabályok alapján élelmiszerek közé soroljuk őket. Kedvezően hathatnak az egészségi állapotra, esetleg csökkenthetik valamely betegség kockázati tényezőjét, illetve segíthetik a gyerekek egészségét valamint fejlődését, de nem kijelenthető egyértelműen betegséget megelőző- vagy gyógyítóhatás. Hatásuk egyénenként változó, mindig fontolja meg mielőtt préslé kúrába kezd és kérdezze ki orvosa tanácsát!